OGY – Ellenzék: érvénytelen a szerdai parlamenti szavazás

OGY-pártok-MSZP-Jobbik-Párbeszéd-DK-LMP 
OGY – Ellenzék: érvénytelen a szerdai parlamenti szavazás

    Budapest, 2018. december 12., szerda (MTI) – Az ellenzéki frakciók érvénytelennek és törvénytelennek tartják a szerdai parlamenti szavazásokat, ezért azok eredményét sem fogadják el.

    Az ellenzék közösen tartott rendkívüli sajtótájékoztatót, miután a parlament elfogadta a munka törvénykönyvének a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásáról szóló módosítását, amit az ellenzéki pártok csak “rabszolgatörvénynek” neveznek.
    A szocialista Tóth Bertalan azt mondta, hogy szerdán egy botrányos és törvényellenes ülés zajlott a Parlamentben. A szavazógépek a képviselői kártyák nélkül is működtek, ezért nem lehetett név szerint azonosítani a voksoló képviselőket, ami minden szabályt felülírt – hangsúlyozta.
    Az MSZP elnöke kijelentette, nem adják fel, folytatni fogják a küzdelmet, de ehhez szükségük lesz a munkásokra és a szakszervezetekre.
    Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője szerint példa nélküli volt a szerdai szavazás, mert feltehetően még soha nem fordult elő, hogy az elnök ne a pulpitusról, hanem a saját képviselői helyéről vezényeljen le egy szavazást. Ő is kiemelte, hogy a képviselői kártya nélkül is le lehetett adni a szavazatokat.
    A Fidesz többek között azt ígérte, mielőtt hatalomra került, hogy a magyar dolgozók oldalára áll. Ehelyett a háttérben olyan stratégiai szerződéseket kötnek a külföldi befektetőkkel, amelyek a magyar munkavállalóknak kárt okoznak – mondta a politikus.
    Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke szintén azt hangsúlyozta, hogy illegitimnek tartják szerdai szavazást. Az, hogy képviselői kártya nélkül is szavazni lehet, az elképesztő visszaélésekre ad lehetőséget – szögezte le.
    Vadai Ágnes, a DK alelnöke arra emlékeztetett, hogy az ülésen megjelent Áder János is. Az államfő bebizonyíthatta volna, hogy a köztársaság elnöke, de “jobban érdekelte, hogy megválasszon, három ki tudja kit egy olyan Nemzeti Választási Bizottságba, (…) ami elcsal mindent, amit lehet”, mint hogy az emberek millióit érintő “rabszolgatörvénnyel” foglalkozzon – bírált.
    Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke azt mondta: az ellenzéki pártok között áthidalhatatlan véleménykülönbségek vannak, de szimbolikus, hogy ebben az ügyben közösen tudnak kiállni. 
    Mi oda fogunk állni az érdekképviseletek, szakszervezetek és mindenki mellé, “akik érzik magukban a bátorságot, hogy szembe menjenek ezzel a nemzetáruló kormánnyal” – fogalmazott.
    Szél Bernadett független képviselő is azt kifogásolta, hogy határozathozatalok alatt kártya nélkül is működtek a szavazógépek. 
    Úgy fogalmazott: ha a Fidesznek nem tetszett, ami ma látott, akkor nézzen magába, hogyan akadályozták éveken keresztül az ellenzéki képviselőket jogaik gyakorlásában.

bGD \ bnd \ bzt \ kvs

MTI 2018. december 12., szerda 14:49

About kossuthgabor

Szeretem, ha több oldalról is informálódhatok, és utána dönthetek arról, hogy mit gondoljak a dolgokról. Persze van, amiről nekem is előre meg van a véleményem, de akkor is szeretem tudni, hogy ha nagyon objektív akarnék lenni, milyen információkra támaszkodhatok.

View all posts by kossuthgabor →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük