Fidesz: azok a szocialisták csinálják a balhét, akik egymillió embert tettek munkanélkülivé

Budapest, 2018. december 12. Az ellenzéki pártok kezdeményezésére a munka törvénykönyvének módosítása ellen indult tüntetés résztvevői és rendőrök a Parlament előtti Kossuth téren 2018. december 12-én. MTI/MTI Fotószerkesztőség/Mohai Balázs

Pártok-Fidesz 
Fidesz: azok a szocialisták csinálják a balhét, akik egymillió embert tettek munkanélkülivé

    Budapest, 2018. december 13., csütörtök (MTI) – Azok a szocialisták csinálják a balhét, akik egymillió embert tettek munkanélkülivé – emelte ki az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében a Fidesz-frakció.

    A nagyobbik kormánypárt az MSZP-s Tóth Bertalan nyilatkozatára reagált. Az MSZP elnöke elismerte, hogy pártja szervezte a szerdai parlamenti akciót. 
    A Fidesz szerint “az ellenzék reménytelen helyzetében bohócot csinált magából a parlamentben, agresszíven viselkedik és összejátszik az erőszakos utcai akciót szervező Soros-szervezetekkel”.
    A nagyobbik kormánypárt közleményében elfogadhatatlannak nevezte, hogy “azok a szocialisták csinálják a balhét a parlamentben, akik kormányzásuk alatt egymillió embert tettek munkanélkülivé és kétszeres adóval adóztatták a munkavállalókat”.
    A Fidesz-KDNP viszont – mint írták – a munkások oldalán áll. Ez a kormány mindig is a munkahelyteremtés kormánya volt: csaknem 800 ezer munkahelyet teremtettek és folyamatosan emelik a béreket. A Munkatörvénykönyv módosításának is az a célja, hogy aki többet akar dolgozni, és így többet akar keresni, az elől lebontsuk a bürokratikus akadályokat – szögezte le a Fidesz-frakció.

bkdi \ bzt \ bpt

MTI 2018. december 13., csütörtök 16:18

Borítókép:  Budapest, 2018. december 12. Az ellenzéki pártok kezdeményezésére a munka törvénykönyvének módosítása ellen indult tüntetés résztvevői és rendőrök a Parlament előtti Kossuth téren 2018. december 12-én. MTI/MTI Fotószerkesztőség/Mohai Balázs

About kossuthgabor

Szeretem, ha több oldalról is informálódhatok, és utána dönthetek arról, hogy mit gondoljak a dolgokról. Persze van, amiről nekem is előre meg van a véleményem, de akkor is szeretem tudni, hogy ha nagyon objektív akarnék lenni, milyen információkra támaszkodhatok.

View all posts by kossuthgabor →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük