OGY – Határozatképtelen volt a nemzetbiztonsági bizottság ülése

Országgyűlés-bizottság-nemzetbiztonság 
OGY – Határozatképtelen volt a nemzetbiztonsági bizottság ülése

    Budapest, 2018. december 18., kedd (MTI) – A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt határozatképtelen lett a nemzetbiztonsági bizottság keddi ülése, amelyen az MTVA-székháznál történtekről is tárgyalt volna a parlamenti testület ellenzéki kezdeményezésre.

    Mirkóczki Ádám, a bizottság jobbikos elnöke az ülésteremben elmondta: a testület keddi rendkívüli ülését eredetileg a bizottság fideszes alelnöke, Halász János és frakciótársa, Hubay György kezdeményezte közbeszerzés alóli mentesítési kérelem megtárgyalására. A belügyminiszter ugyanakkor kedd reggel levélben kérte annak levételét a napirendről.
    Mirkóczki Ádám és az MSZP-s Molnár Zsolt azt kezdeményezte, hogy aktuális nemzetbiztonsági témákról is tárgyaljanak.
    A testület ülésén végül sem a kormánypárti képviselők, sem a meghívottak nem vettek részt. A Fidesz az MTI-vel azt közölte: azért maradtak távol, mert a Belügyminisztérium visszavonta az összehívás okául szolgáló előterjesztést, a másik, később megjelölt napirendi pontból pedig “csak politikai balhét akart csinálni az ellenzék”.
    Mirkóczki Ádám az ülésteremben úgy vélekedett: elsősorban a kormánypártok érdeke lett volna, hogy az elmúlt napok legnagyobb figyelmet kapott történéseiről tárgyaljanak, és tisztázni kellett volna például azt, hogy az országgyűlési képviselők, valamint a fegyveres biztonsági őrök hatáskörei meddig terjednek, ki hibázott és ki nem az MTVA-székháznál.
    A jobbikos politikus az ülés után újságíróknak arról beszélt, hogy előző nap – amikor LMP-s képviselőtársaival az Országos Rendőr-főkapitányságon jártak – ígéretet kaptak arra, hogy az országos főkapitány részt vesz az ülésen és válaszol az elmúlt napok tüntetéssorozatán, a tévészékháznál, s a tévészékházban történtekkel kapcsolatos kérdéseikre.
    Mirkóczki Ádám szerint a Fidesz-KDNP menekül a kérdések elől, mert kellemetlen nekik ez az ügy.
    Molnár Zsolt (MSZP) szintén úgy értékelt, a Fidesz-KDNP kibújik minden olyan kérdés tárgyalása alól, ami kellemetlen számára.
    Ungár Péter (LMP) szerint az, hogy a kormánypárti képviselők “megfutamodtak”, azt jelzi, hogy saját állításaikat sem tudják alátámasztani. 
    Vadai Ágnes DK-s képviselő is, aki nem tagja a bizottságnak, de rendelkezik a szükséges átvilágítással, újságíróknak nyilatkozva aggasztónak nevezte, hogy az elmúlt 36-48 órában a belügyminiszter nem nyilvánult meg a Kossuth téren, a tévészékháznál, s a tévészékházban történtek ügyében. 
    Közölte: még kedden megpróbálja elérni, hogy a honvédelmi és rendészeti bizottság – akár karácsonykor – üljön össze és tárgyaljon az ügyről.
    Vadai Ágnest az ülés után az M1 riportere arról kérdezte, hogy az MTVA-székházba behatoló képviselők miért állították azt, hogy nem próbálnak majd betörni a stúdióba, miközben később többször megpróbálták azt. Vadai Ágnes erre többször visszakérdezett, hogy ő vagy bármely másik képviselő betört-e. Molnár Zsolt megjegyezte, hogy a kérdésben szereplő ajtó egy betörhetetlen ajtó volt.
    A riporter kérdésére Vadai Ágnes hangsúlyozta: nem gondolja, hogy túlterjeszkedtek volna képviselői jogköreiken. 
    Tüntetők egy csoportja vasárnap este a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) III. kerületi székházához vonult. Több ellenzéki képviselő még aznap este bement az épületbe azzal a céllal, hogy követeléseiket beolvassák a közmédiában. Hétfő reggel Hadházy Ákos (független) összetűzésbe került az MTVA biztonsági embereivel, ezután őt és Szél Bernadettet (független) kivezették az épületből. Az MTVA az MTI-vel hétfőn azt közölte: az országgyűlési képviselők mandátumából eredő jogon való túlterjeszkedés miatt feljelentést tettek a rendőrségen.

bkdi \ gkp \ bpt \ hgp

MTI 2018. december 18., kedd 14:45

Borítókép: Budapest, 2018. december 17. Kormányellenes tüntetés az MTVA székháza előtt 2018. december 17-én. MTI/Mohai Balázs

About kossuthgabor

Szeretem, ha több oldalról is informálódhatok, és utána dönthetek arról, hogy mit gondoljak a dolgokról. Persze van, amiről nekem is előre meg van a véleményem, de akkor is szeretem tudni, hogy ha nagyon objektív akarnék lenni, milyen információkra támaszkodhatok.

View all posts by kossuthgabor →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük