Jobbik: nem ellenzéki, hanem össztársadalmi összefogás van Magyarországon

Pártok-Jobbik
Jobbik: nem ellenzéki, hanem össztársadalmi összefogás van Magyarországon

Budapest, 2018. december 19., szerda (MTI) – Nem ellenzéki, hanem össztársadalmi összefogás van Magyarországon – jelentette ki a jobbikos Szilágyi György arra a felvetésre, hogy az MTVA székházánál az ellenzéki pártok közös akcióban vettek részt.

Az országgyűlési képviselő egy más témában tartott budapesti sajtótájékoztatón a spontán akcióról úgy fogalmazott: óhatatlanul egymás mellé kerülnek “a harcokban” azok a politikusok, akik az embereket kívánják képviselni, akik összefognak az emberekkel.
Képviselőtársa, Jakab Péter ezt azzal egészítette ki: Orbán Viktor miniszterelnök olyan helyzetet teremtett, “hogy van egy jó oldal, és van egy rossz oldal”.
Szerinte a kormányfő a rossz oldalon áll, míg azok az emberek, akik az ellenzék által megfogalmazott öt pont megvalósítását követelik, a jó oldalon állnak.
A politikusok úgy látják, nem zavarták meg a közmédia működését azzal, hogy egyik képviselőjük az MTVA székházában bekapcsolta a tűzjelzőt. Jakab István azt mondta: éppen a rendeltetésszerű működést kívánták helyreállítani, azt elérni, hogy “olvassák be a követeléseiket, és fejezzék be a hazudozást”.
Szilágyi György kijelentette: ha beolvasták volna követeléseiket, azonnal elhagyták volna az épületet.
Ezt végül azért tették meg, mert céljukat elérték, élő közvetítéseiket az alternatív médiában többen követék, mint az m1 adását – folytatta Jakab Péter.
Kifogásolták, hogy a közmédiában senki sem tárgyalt velük, de azt is, hogy a rendőrség nem lépett fel a biztonsági szolgálattal szemben az országgyűlési képviselők védelmében.
Jakab Péter kijelentette: a képviselők munkájukat végezték a közintézményben annak ellenőrzésével, ezt azonban a biztonsági szolgálat emberei korlátozták, velük szemben agresszívan léptek fel. Ezért arra akarták felhívni a figyelmet a székházban: ez a hatalom nem ismer korlátokat. Arra a felvetésre, hogy a Jobbik alelnöke vagy országgyűlési képviselője riportereket inzultált, úgy feleltek: a propagandistákat mindenkinek joga van számon kérni.
Jakab Péter arra szólította fel az államfőt, ne írja alá az által rabszolgatörvénynek nevezett jogszabályt, a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásáról szóló törvényt, mert az akár általános sztrájkot is kiválthat az országban. Áder János az embereket képviselje! – szögezte le Szilágyi György.
A politikusok a sajtótájékoztatón “Arany Pinokkió-díjat” ítéltek oda a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány több médiumának és egy újságírójának, mert azok szerintük hazugságokat állítottak a Jobbikról.

bet \ bpt

MTI 2018. december 19., szerda 13:27

Borítókép: Budapest, 2018. december 16. A “Boldog karácsonyt, miniszterelnök úr!” címmel meghirdetett kormányellenes demonstráció résztvevői a rendőrsorfallal szemben az MTVA Kunigunda utcai székházánál 2018. december 16-án. MTI/Mónus Márton

About kossuthgabor

Szeretem, ha több oldalról is informálódhatok, és utána dönthetek arról, hogy mit gondoljak a dolgokról. Persze van, amiről nekem is előre meg van a véleményem, de akkor is szeretem tudni, hogy ha nagyon objektív akarnék lenni, milyen információkra támaszkodhatok.

View all posts by kossuthgabor →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.