Nem alkalmazzák a túlórákra vonatkozó új szabályokat a szegedi önkormányzati cégeknél

Budapest, 2018. december 12. Az ellenzéki pártok kezdeményezésére a munka törvénykönyvének módosítása ellen indult tüntetés résztvevői és rendőrök a Parlament előtti Kossuth téren 2018. december 12-én. MTI/Balogh Zoltán

Önkormányzat-munkajog 
Nem alkalmazzák a túlórákra vonatkozó új szabályokat a szegedi önkormányzati cégeknél

    Szeged, 2018. december 21., péntek (MTI) – Nem alkalmazzák a túlórákra és a munkaidőkeretre vonatkozó új szabályokat a szegedi önkormányzati cégeknél – döntött a Tisza-parti város közgyűlése pénteken. A név szerinti szavazáson húsz képviselő támogatta a javaslatot, a Fidesz és a KDNP hét képviselője nemmel voksolt vagy tartózkodott.

    A határozat, amelyet Botka László (MSZP) polgármester terjesztett be, arra utasítja a 100 százalékban önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságok vezetőit, hogy évente a 250, kollektív szerződés esetén a 300 óra túlórát ne lépjék túl, illetve 12 hónapnál hosszabb munkaerőkeretet ne alkalmazzanak.
    A vita során a polgármester elmondta, a döntés 14 önkormányzati cégnél kétezer munkavállalót érint. Közölte, a kezdeményezéshez már tucatnyi önkormányzat jelezte csatlakozását.
    Hüvös László (KDNP) úgy fogalmazott, a baloldali képviselők összevissza beszélnek a munkaügyi jogszabályok változásával kapcsolatban. A törvénymódosítás lehetőséget teremt az embereknek arra, hogy munkaerejüket – jelentős többletjövedelemért – kihasználják, úgy, ahogy ők szeretnék. Az önként vállalat túlmunkáról írásban kell megállapodnia a dolgozóknak és a munkaadóknak. A munkaerőhiány orvoslására a jogszabályok alapján ezt azonban nem lehet felhasználni – hangsúlyozta.
    Póda Jenő (KDNP) fölösleges politikai akciónak nevezte a polgármester javaslatát, amely a cégvezetők jogszabályok biztosította beavatkozási lehetőségeit csökkenti rendkívüli esetekben.

bkzg \ gkp \ bpt

MTI 2018. december 21., péntek 13:32

Budapest, 2018. december 12. Az ellenzéki pártok kezdeményezésére a munka törvénykönyvének módosítása ellen indult tüntetés résztvevői és rendőrök a Parlament előtti Kossuth téren 2018. december 12-én. MTI/Balogh Zoltán

About kossuthgabor

Szeretem, ha több oldalról is informálódhatok, és utána dönthetek arról, hogy mit gondoljak a dolgokról. Persze van, amiről nekem is előre meg van a véleményem, de akkor is szeretem tudni, hogy ha nagyon objektív akarnék lenni, milyen információkra támaszkodhatok.

View all posts by kossuthgabor →

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.